Élet tört fel dalaikból, Lángolt szívükben a harag, Iszony csengett szavaikból, S testükből emeltek falat. Nézték gyermekek halálát, És csak sírtak tehetetlen. A halál ölelte aráját, s Népük maradt temetetlen. "élő smaragdot kér a haragos úr, Rám néz most minden, Családom gyászba borul. Egy éj, és elvégezve… A csendet nézem, érzem Lelkem messze szabadon száll, Eggyé válok népem büszke őseivel S véremtől gyógyul a föld." Az ősök ősének eljöttekkor Nem létezett még szó, Csak hit, amely halált kívánt: Szíveket faló. Két erő vívta örök harcát Téren innen és túl: Az egyik tanított és épített, A másik áldozott vadul. "tollas kígyó, mondd, hogy létezhetsz, Ha nem táplál a vér?!" "a bölcs tudás, s a béke A vérnél többet ér." "márpedig én füstölgő tükör, Én voltam itt előbb, S tudásod már semmit sem ér Ha vérzel színem előtt." "taníts, érlelj, kutasd az újat Békés-vértelen, Mert az ötödik napban jár a világ, S az időnk nem végtelen." "épp' ezért kell gyilkolni, Ezért ember-szívet falok, Életben kell tartani Az ötödik napot. Letépett testrészekkel, Ürülékkel díszítem magam, Belekkel, zsigerekkel Fonom be lobogó hajam. Lenyúzott emberbőrbe öltözve Éltetem a napot, Mert így őrizhetjük meg, Mit a teremtő ránk hagyott." "elmegyek hát, de emlékezzetek: Visszatérek még! A keleti tengeren túlról jövök, S velem lesz az ég! Hagyjatok fel a gyilkolással, S teremtsetek jövőt, Az utat megmutattam, És most gyűjtsetek erőt!" Távoli kéklő hegyek között, Magasan, tenger felett Tovább élt a nép, amely Áldozat szívet evett. Tudásuk lassan elveszett, És a múlt ködébe merült, Véres templomaik árnya maradt csak, A többi sírba került. Élet tört fel…