Végtelenül magas falként Tornyosul elõttem a köd. Tökéletes formát alkot, Megfejthetetlen titkokat rejt. Megnyit elõttem egy ösvényt, Melyen végig kell menjek. Tompulnak érzékszerveim, Átadom magam az ismeretlennek... Egyre bentebb érek... S egyre sötétebb van... Úgy érzem már jártam itt, Réges rég, egy szebb világban. Térdre esek a rám törõ fájdalomtól, Emlékképek milliói kínoznak. Érzem szívemben a kard pengéjét... De nem most hatolt belém: Hanem egy elfeledett korban. A köd lassan felszáll a földrõl Egy új világ tárul ki elõttem Hóvihar tombol, sötét van Boldog vagyok, újra hazatértem!