Mégegyszer... (Once Again...)

Bús fejünket vad kõsziklák;
rejtögetik, lappontgatják.
Jártunk-keltünk eltakarja,
erdõk, berkek bús avarja.

Amerre bujdokol, erdõn-hegyen át,
Ne mossa le zápor a lába nyomát!
Avarba ne rejtse levéltakaró,
Szél el ne söpörje, ne födje be hó!

Amerre jár lovunk lába,
sír az erdõ minden fája,
bús árnyéka ráhulldogál,
a bujdosó katonákra.

Õrizze meg épen a sûrû vadon,
maradjon sugaras mindig az a nyom,
minden kis porszeme sértetlen álljon,
hogy az én kedvesem visszataláljon!

Sebeink nem szûnnek meg fájni, égni,
nem enyhültek, újulnak szenvedési.
Rég alva járunk, és némán vérzünk...
Hova tûnt régi dicsõségünk?
Ha mégegyszer, mégegyszer felvirradna,
szabadságunk lehanyatlott napja!
Hej, ha Te, jó Urunk, meghallgatnád
a Te bujdosóidnak dalát...