Szomorú a dallam, kihűlt a táj
Zavar a gondolat, fáj a fény, szemem
Sikít ha lát, szép üresség hív

Tiszta ég ölel, napsugár vakít
Kidob az árnyék, miért nem felel
Útra kész újra a bolyongó szív

Új nap kél, mindig új remény
Eteti a lelket, amíg él, szegény
Árva virág, csendes énekét

Sírja a szélbe, hátha rátalál
A keresett szó, édes kínhalál
Végzi be majd gyenge életét

Halvány szó, távolból hívott rég
Miért nem vár, elmúlt emlék, távol jár
Kóborló lélek már rég nem számít rá
De újra halkan mellé áll

Omlani látszik a büszke fal
Olvad a szó, talán értem is
Énrám vár az álmok túloldalán

Fény oson be és megérint
Életet ont gyenge vérembe
Indulok tovább bolyongó szívek után

Halvány szó…

Várom, várom az álomesőt
Hol van, hol van az út, az enyém
Miért nem, bölcsőm miért nem vár
Látom, nem látom az erot
Hol van, hol van, ami húz, ami tép
Miért nem, ölel keblére, ami jár