És volna itt ez a mélabú
Amivel kezdeni akart valamit végre
Emil aznap, mikor már a hú-
sába vágott és majd' szét is tépte

Egy haszontalan, nagy buta este
Egy kicsit együtt de nagy magányban
Csak azt a mágikus egy szót kereste
Ami elmondja jól, hogy milyen lágyan

Száll a szemére a jó kis fátyol
Védi a bajtól, védi a szemet
Véd a világ vad látványától
S rejtekajtón engedi be a teret

E kimért térben az éles dolgok
Puha sarokkal jönnek feléd
Mondhatjuk, hogy csak az boldog
Kinek efféle fátyol óvja a szemét

Kéne tehát az a mágikus egy szó
Elmagyarázni a zűrt idebent
Kéne tehát az a mágikus egy szó
Ha sok millió már pocsékba ment

Hisz sok millióból áll már a ház
Még többől állnak az ostoba álmok
E rengetegből ha maradna száz
Az is túl sok és számtalan álnok

Csapdát állít már kilencven szó is
Nyolcvan, hetven, hatvan is sok
Mint számtalan, apró, színes golyóbis
Gurulnak szét a gondolatok

Tíz szó is esztelen túlzás lenne
Vagy akár annak a fele: csak öt
Ugyanaz nem lehet háromban benne
Kettő még mindig a kétségbe lök

Ha volna tehát egy, ami annyit mond
Amennyit kell és így erős is volna
Szólalni akkor nem volna gond
És ez a szó csak a lényegről szólna