Én a fény vagyok és az út,
És a végtelen mélyû kút,
És a hangok tengere,
És az ébredés kezdete.

Nézd az ébredõt: visszatér,
Ringó csónakán partot ér,
Lassan minden összeáll,
S egyre vékonyabb lesz a szál.

A könnyû pókfonál,
Mely szõne álmokat,
De most egy kis mozdulat,
És kész, vége, elszakadt.

Most, hogy csónakom itt hagyott,
Nézem álmosan, hol vagyok.
Ott egy szék az ágy elõtt,
Túl a ablakon háztetõk.

Szánt a napsugár arcomon,
Szól egy rádió, hallgatom,
Aztán mégis felkelek,
Megszokás szabja léptemet.

Tovább lépkedek,
Már ott kinn megyek.
álom, ég veled!
Jó reggelt emberek!

Hív, vár a fény,
És új remény.
Hajt az, hogy gyõzhetek,
Hát jó reggelt, emberek! .