Ahogy lépkedek a fehér hóban
Próbálok gondolni valami jóra
De ahogy végignézem az életem
Rá kell jönnöm, hogy:

Meg kell tanulnom újra sírni
Meg kell tanulnom újra bízni
Meg kell tanulnom újra hinni
Meg kell tanulnom sírni

Pedig sírva kezdtem, mint sokan mások
De senki nem tudta, hogy kire is várok
É s ahogy elmúltak az éveim
Elfelejtettem, hogy hova is tartok
Hideg a szél, és hideg a nap
Hideg nélküled minden pillanat
Az álmaim, csak beteg képek
Az elmém játékai ezek

Sivatagban élek
Az a néhány csepp víz
Amit itt kapok
Rajtam nem segít
Látom, felettem keselyûk szállnak
Idehoztak engem ezek a vágyak
De a gondolat, hogy egyszer meglátlak
Erõt ad, hogy tovább járjak
Ezen az úton, amit adtál nekem
Miattad élem az életem

Milyen szerencsés, aki látja az arcod
Milyen szerencsés, aki hallja a hangod
Milyen szerencsés, aki átölel téged
Milyen szerencsés, aki neked ad mindent