Eddig fátyol takart el előlem
Végtelen lombok ködként rejtettek
Felfedtelek mikor tekintetünkkel
Mindent megértettem

A fák között végleg otthonra leltem
Már nem keresek semmit sem érted
Meghalt minden mit öröknek véltem
Már nem ragyog senki sem értem

Sokáig vártam, míg elmúlik a tél
De nem jött tavasz, nem jött nyár
Hidegbe és fagyba zárt
A dermesztő magány

De a fák között végleg otthonra leltem
Már nem keresek semmit sem érted
Meghalt minden mit öröknek véltem
Már nem ragyog senki sem értem

Eddig rejtett kincs voltál itt
Mélyen elbújva minden elől
Szem még nem látott téged
Kéz nem érintett még soha

Te őrzöd örök álmunkat
Éjjel a hold fénylik rajtad
Nappal a fák lombjai takarnak
Így soha nem veszíted el önmagad

Minden árnyék rád vetült
Betakartak és elrejtettek
Most már tudom mindig itt voltál
De eddig még soha nem leltem rád

Egyedül a feledésben éltél
Nem ébresztett fel senki
Örökké álmodtad a világot

Magányosan félelemben
Árnyakkal és képzetekkel
De egy tekintet végleg szabaddá tett
Többé már nem álmodod önmagadat